Madame Marie Curie a legkimagaslóbb női személy a tudomány történetében, hisz napjainkig a világon egyedül ő rendelkezik Nobel-díjjal két különböző tudományágban is: fizika és kémia. Az elnyomások ellenére – melyek női mivoltát, nemzetiségét, majd később erkölcsösségét is érintették – kitartott álmai mellett, melyek összessége végül világhírnévhez segítette.
A kimagasló eredményei mellett a magánéletében azonban – ahogy ez szinte minden neves és túlzottan elhivatott személyre jellemző – megkérdőjelezhető döntései voltak.
Ám mielőtt ítélkeznénk, ismerjük meg a körülményeket, melyek másfél évszázada egy nő életét alakították.
Maria Sklodowska néven látta meg a napvilágot Varsóban,1867-ben. Az akkori Lengyelországon hárman osztoztak: Oroszország, Poroszország és Ausztria, mely helyzet a gyermekkori álmai megvalósítását erősen korlátozta.
Amikor Varsó orosz kézre került, tilos volt lengyelül beszélni, lengyel történelmet tanulni és tudományos munkát végezni. Ennek ellenére az apja – aki maga is professzor volt – titokban tanította Mariat, aki már 4 évesen folyékonyan olvasott.
Anyját korán elvesztette tbc-ben, mely kihatott gyermekkorára abban a viszonylatban is, hogy betegsége miatt nem lehetett testi kontaktusuk, öleléseik – az anyai szeretet ezen hiánya lett véleményem szerint a következménye a munka iránti túlzott elhivatottságának.
Apját viszont imádta, tőle örökölte a természet- és tudomány iránti érdeklődését.
15 évesen kiváló eredménnyel érettségizett, ám a varsói egyetemre akkoriban nem vettek fel nőket, így fel kellett adnia álmait. Hosszú évekig nevelőnőként dolgozott, majd 18-19 évesen végre alkalma nyílt az áhított tudománnyal foglalkozni.
Egy titkos lengyel laboratórium működött az Ipari és Mezőgazdasági Múzeumban, Varsóban, mely folyamatosan költözött az oroszok elől. Marie itt tanult analitikai kémiát, hisz nemtől függetlenül szívesen láttak mindenkit.
Nővére akkor már a Sorbonne-on tanult, és viszonozta húga korábbi segítségét, így Maria is eljuthatott a régóta vágyott elit egyetemre.
1881 tavaszán érkezett egy olyan Párizsba, ahol ellenérzéssel viseltettek a bevándorlók iránt. A könnyebb elfogadás érdekében nevét Maria-ról a franciább hangzású Marie-ra változtatta. Viszont megérte itt lennie, hisz a Sorbonne egyike volt azon elit európai oktatási intézménynek, ahová nők is jelentkezhettek. Nagy Britanniában ezt csak az 1920-as évektől engedélyezték.
Kiváló teljesítménnyel végzett az egész évfolyamában, anyagi nehézségei miatt azonban munkát kellett vállalnia. Mágnessel kezdett el dogozni, ekkoriban indult fejlődésnek az elektromos ipar.
Munkája során ismerkedett meg Pierre Curie-vel, aki maga is mágnesszakértő és labortulajdonos volt. Leveleiből tudjuk, hogy Marie beleszeretett első látásra, a sudár termetéből fakadó magabiztosságába, tiszta tekintetébe.
Ekkor már honvágy gyötörte, hiányzott az apja. Pierre kérlelte, hogy maradjon vele Párizsban, aki egy tudományos kutatásnak szentelt életről álmodott vele karöltve. Ám, ha Marie menni akar, akkor sutba dobja karrierjét és vele tart Lengyelországba.
Marie végül a tudományt és Pierre-t választotta, majd 1895 nyarán egybekeltek.
Állapotos lett, ám terhessége alatt szinte az utolsó pillanatig dolgozott. Lányuk, Iréne születése után pár héttel jelent meg első tudományos írása, mely szabványosította a mágnesek előállítását, ám hamarosan felhagyott ezzel a területtel.
Olyan forradalmi felfedezés jutott tudomására, mely kapcsán kiderült, hogy az uránium olyan láthatatlan sugarakat bocsát ki, melyek a tömör fémen is áthatolnak. Marie ki szerette volna deríteni, hogy más elemek is képesek-e ilyen sugarak kibocsátására.
Valamennyi fémet, ásványi anyagot és vegyületet készült megvizsgálni, majd a folyamatot el is nevezte radioaktivitásnak.
Itt jelentkezett a hivatástudatának első ára. A második lánya, Eve sem kapott elegendő figyelmet tőle, sőt mindkét lányt Pierre özvegy édesapja nevelte. Iréne idővel megértette anyja munkája iránti szenvedélyét, ám Eve egész életében haragudott anyjára.
Marie és Pierre hosszú évek kísérleteinek következtében fedeztek fel egy új elemet, a rádiumot.
Ez az anyag teljesen lenyűgözte a világot zöld ragyogásával és radioaktivitásával. Ma már tisztában vagyunk a sugárzás veszélyeivel, de akkor egy forradalmian új energiaforrásnak tűnt és sokrétűen fel is használták az egészségügyi szférában a fogkrémen át a toroköblítőig szinte mindenben.
1903-ban a felfedezésért közülük csak Pierre-t jelölték Nobel-díjra, ám ő kizárólag feleségével együtt volt hajlandó azt elfogadni.
Egy sajnálatos baleset vetett véget az életre szóló kísérletezéseiknek, amikor 1906-ban Pierre egy esős napon egy lovaskocsi elé esett és azonnal életét vesztette.
Marie érthetően teljesen összeroppant, gyászában még inkább a munkába temetkezett. Idővel átvette férje helyét a Sorbonne-on, ahol Pierre egykori tanítványával viszonyba bonyolódik.
1911-ben jelölik második Nobel-díjra is, ezúttal a kémia területén, a rádium izolálásáért- és a polónium felfedezéséért.
Szerelmi kapcsolatában mindkét fél magányos, hisz a férfi szerelem nélküli házasságban él, ám ezt a közvélemény házasságtörésként könyveli el, és Marie életének talán a legnehezebb időszaka következik. Megalázták, üldözték, elpártoltak mellőle. Rengeteg erőre volt szüksége újra talpra állni.
A magánéleti botrány hatására a kémiai Nobel-díjra való jogosultságát is megkérdőjelezték. Ez volt az a pont, amikor kiállt magáért, hisz a magánéletének nem kellene, hogy köze legyen a tudományos tevékenységeihez.
Ismét kezébe vette sorsát, megalapította a Rádium Intézetet, mely rövid időszak volt, hisz 1914-ben kitört az első világháború, az építési munkálatok nem folytatódtak.
A háborúban való segédkezés révén, mobil röntgengéppel járta a francia területeket, viszont a gép használata közben semmi sem védte a sugárzástól. Az utóbbi évek vizsgálatai rámutattak, hogy ez lehetett későbbi halálának oka, nem pedig a radioaktív anyagokkal való kísérletezések, ahogy azt korábban gondolták.
A francia állam sosem ismerte el háburús érdemeit, ám a közvélemény kezdett megenyhülni. Folytatta kísérleteit, melyhez – pénz szűkében – segítségre volt szüksége. Ekkor vett ismét fordulópontot az élete.
Beleegyezett egy amerikai újságírónő interjújába, akivel ki is alakult köztük egy jó kapcsolat. Megígérte Marie-nak, hogy visszatérve az USA-ba, kampány keretein belül segít pénzt gyűjteni, mely pár hónapon belül meg is történt.
A történet sötét foltja – legalább is nézeteim szerint – hogy az újságírónő olyan hősnőt faragott Marie-ból a tengeren túlon, aki a világszintű tudományos eredményei mellett mindvégig tökéletes feleség és anya maradt. Aki nem a tudomány kedvéért fedezte fel a rádiumot, mint a férfiak, hanem, hogy segíthessen a rák kezelésében, mint egy jó és melegszívű anya.
Emellett a nők 1920-ban szereztek szavazati jogot az USA-ban, Marie pedig 1921-ben érkezett az országba, ahol már igazi példaképként fogadták. Az újságírónő mindvégig vele tartott, hogy megóvja Marie-ról az általa létrehozott eszményképet.
Marie egészségügyi állapota folyamatosan romlott, családja ápolta. Az utolsó napjaiban Eve lánya is vele volt, egyfajta megbocsátásként.
1934-ben, 67 évesen hunyt el. A sugárzások hatására csontvelője károsodott, mely – mint fentebb említettem – valószínűsíthetően a röntgengépek kezelésének a következménye volt, nem pedig a kísérleteinek mellékhatása, ahogy korábban feltételezték.
Mint a történelem legnagyobb nevei közül szinte senki, ő sem feddhetetlen. Elismerésre méltó hivatásbeli eredményei mellett, sajnos nem mondható el jó anyának – ahogy gyermekeivel váltott leveleiből tudjuk – ám abban a korban ennek talán az az oka, hogy valamit fel kellett áldoznia sikerei érdekében. Emellett a házas férfival elindult kapcsolata is erkölcsi kérdésekbe ütközik.
A tények tudatában mindenkinek személyes nézetei és elvei tükrében kell vizsgálnia őt, és átemelni a konklúziót a saját életébe.
Forrás: The Genius of Marie Curie – The woman who lit up the world (documentary)
Madame Marie Curie a legkimagaslóbb női személy a tudomány történetében, hisz napjainkig a világon egyedül ő rendelkezik Nobel-díjjal két különböző tudományágban is: fizika és kémia. Az elnyomások ellenére – melyek női mivoltát, nemzetiségét, majd később erkölcsösségét is érintették – kitartott álmai mellett, melyek összessége végül világhírnévhez segítette.
A kimagasló eredményei mellett a magánéletében azonban – ahogy ez szinte minden neves és túlzottan elhivatott személyre jellemző – megkérdőjelezhető döntései voltak.
Ám mielőtt ítélkeznénk, ismerjük meg a körülményeket, melyek másfél évszázada egy nő életét alakították.
Maria Sklodowska néven látta meg a napvilágot Varsóban,1867-ben. Az akkori Lengyelországon hárman osztoztak: Oroszország, Poroszország és Ausztria, mely helyzet a gyermekkori álmai megvalósítását erősen korlátozta.
Amikor Varsó orosz kézre került, tilos volt lengyelül beszélni, lengyel történelmet tanulni és tudományos munkát végezni. Ennek ellenére az apja – aki maga is professzor volt – titokban tanította Mariat, aki már 4 évesen folyékonyan olvasott.
Anyját korán elvesztette tbc-ben, mely kihatott gyermekkorára abban a viszonylatban is, hogy betegsége miatt nem lehetett testi kontaktusuk, öleléseik – az anyai szeretet ezen hiánya lett véleményem szerint a következménye a munka iránti túlzott elhivatottságának.
Apját viszont imádta, tőle örökölte a természet- és tudomány iránti érdeklődését.
15 évesen kiváló eredménnyel érettségizett, ám a varsói egyetemre akkoriban nem vettek fel nőket, így fel kellett adnia álmait. Hosszú évekig nevelőnőként dolgozott, majd 18-19 évesen végre alkalma nyílt az áhított tudománnyal foglalkozni.
Egy titkos lengyel laboratórium működött az Ipari és Mezőgazdasági Múzeumban, Varsóban, mely folyamatosan költözött az oroszok elől. Marie itt tanult analitikai kémiát, hisz nemtől függetlenül szívesen láttak mindenkit.
Nővére akkor már a Sorbonne-on tanult, és viszonozta húga korábbi segítségét, így Marie is eljuthatott a régóta vágyott elit egyetemre.
1881 tavaszán érkezett egy olyan Párizsba, ahol ellenérzéssel viseltettek a bevándorlók iránt. A könnyebb elfogadás érdekében nevét Maria-ról a franciább hangzású Marie-ra változtatta. Viszont megérte itt lennie, hisz a Sorbonne egyike volt azon elit európai oktatási intézménynek, ahová nők is jelentkezhettek. Nagy Britanniában ezt csak az 1920-as évektől engedélyezték.
Kiváló teljesítménnyel végzett az egész évfolyamában, anyagi nehézségei miatt azonban munkát kellett vállalnia. Mágnessel kezdett el dogozni, ekkoriban indult fejlődésnek az elektromos ipar.
Munkája során ismerkedett meg Pierre Curie-vel, aki maga is mágnesszakértő és labortulajdonos volt. Leveleiből tudjuk, hogy Marie beleszeretett első látásra, a sudár termetéből fakadó magabiztosságába, tiszta tekintetébe.
Ekkor már honvágy gyötörte, hiányzott az apja. Pierre kérlelte, hogy maradjon vele Párizsban, aki egy tudományos kutatásnak szentelt életről álmodott vele karöltve. Ám, ha Marie menni akar, akkor sutba dobja karrierjét és vele tart Lengyelországba.
Marie végül a tudományt és Pierre-t választotta, majd 1895 nyarán egybekeltek.
Állapotos lett, ám terhessége alatt szinte az utolsó pillanatig dolgozott. Lányuk, Iréne születése után pár héttel jelent meg első tudományos írása, mely szabványosította a mágnesek előállítását, ám hamarosan felhagyott ezzel a területtel.
Olyan forradalmi felfedezés jutott tudomására, mely kapcsán kiderült, hogy az uránium olyan láthatatlan sugarakat bocsát ki, melyek a tömör fémen is áthatolnak. Marie ki szerette volna deríteni, hogy más elemek is képesek-e ilyen sugarak kibocsátására.
Valamennyi fémet, ásványi anyagot és vegyületet készült megvizsgálni, majd a folyamatot el is nevezte radioaktivitásnak.
Itt jelentkezett a hivatástudatának első ára. A második lánya, Eve sem kapott elegendő figyelmet tőle, sőt mindkét lányt Pierre özvegy édesapja nevelte. Iréne idővel megértette anyja munkája iránti szenvedélyét, ám Eve egész életében haragudott anyjára.
Marie és Pierre hosszú évek kísérleteinek következtében fedeztek fel egy új elemet, a rádiumot.
Ez az anyag teljesen lenyűgözte a világot zöld ragyogásával és radioaktivitásával. Ma már tisztában vagyunk a sugárzás veszélyeivel, de akkor egy forradalmian új energiaforrásnak tűnt és sokrétűen fel is használták az egészségügyi szférában a fogkrémen át a toroköblítőig szinte mindenben.
1903-ban a felfedezésért közülük csak Pierre-t jelölték Nobel-díjra, ám ő kizárólag feleségével együtt volt hajlandó azt elfogadni.
Egy sajnálatos baleset vetett véget az életre szóló kísérletezéseiknek, amikor 1906-ban Pierre egy esős napon egy lovaskocsi elé esett és azonnal életét vesztette.
Marie érthetően teljesen összeroppant, gyászában még inkább a munkába temetkezett. Idővel átvette férje helyét a Sorbonne-on, ahol Pierre egykori tanítványával viszonyba bonyolódik.
1911-ben jelölik második Nobel-díjra is, ezúttal a kémia területén, a rádium izolálásáért- és a polónium felfedezéséért.
Szerelmi kapcsolatában mindkét fél magányos, hisz a férfi szerelem nélküli házasságban él, ám ezt a közvélemény házasságtörésként könyveli el, és Marie életének talán a legnehezebb időszaka következik. Megalázták, üldözték, elpártoltak mellőle. Rengeteg erőre volt szüksége újra talpra állni.
A magánéleti botrány hatására a kémiai Nobel-díjra való jogosultságát is megkérdőjelezték. Ez volt az a pont, amikor kiállt magáért, hisz a magánéletének nem kellene, hogy köze legyen a tudományos tevékenységeihez.
Ismét kezébe vette sorsát, megalapította a Rádium Intézetet, mely rövid időszak volt, hisz 1914-ben kitört az első világháború, az építési munkálatok nem folytatódtak.
A háborúban való segédkezés révén, mobil röntgengéppel járta a francia területeket, viszont a gép használata közben semmi sem védte a sugárzástól. Az utóbbi évek vizsgálatai rámutattak, hogy ez lehetett későbbi halálának oka, nem pedig a radioaktív anyagokkal való kísérletezések, ahogy azt korábban gondolták.
A francia állam sosem ismerte el háburús érdemeit, ám a közvélemény kezdett megenyhülni. Folytatta kísérleteit, melyhez – pénz szűkében – segítségre volt szüksége. Ekkor vett ismét fordulópontot az élete.
Beleegyezett egy amerikai újságírónő interjújába, akivel ki is alakult köztük egy jó kapcsolat. Megígérte Marie-nak, hogy visszatérve az USA-ba, kampány keretein belül segít pénzt gyűjteni, mely pár hónapon belül meg is történt.
A történet sötét foltja – legalább is nézeteim szerint – hogy az újságírónő olyan hősnőt faragott Marie-ból a tengeren túlon, aki a világszintű tudományos eredményei mellett mindvégig tökéletes feleség és anya maradt. Aki nem a tudomány kedvéért fedezte fel a rádiumot, mint a férfiak, hanem, hogy segíthessen a rák kezelésében, mint egy jó és melegszívű anya.
Emellett a nők 1920-ban szereztek szavazati jogot az USA-ban, Marie pedig 1921-ben érkezett az országba, ahol már igazi példaképként fogadták. Az újságírónő mindvégig vele tartott, hogy megóvja Marie-ról az általa létrehozott eszményképet.
Marie egészségügyi állapota folyamatosan romlott, családja ápolta. Az utolsó napjaiban Eve lánya is vele volt, egyfajta megbocsátásként.
1934-ben, 67 évesen hunyt el. A sugárzások hatására csontvelője károsodott, mely – mint fentebb említettem – valószínűsíthetően a röntgengépek kezelésének a következménye volt, nem pedig a kísérleteinek mellékhatása, ahogy korábban feltételezték.
Mint a történelem legnagyobb nevei közül szinte senki, ő sem feddhetetlen. Elismerésre méltó hivatásbeli eredményei mellett, sajnos nem mondható el jó anyának – ahogy gyermekeivel váltott leveleiből tudjuk – ám abban a korban ennek talán az az oka, hogy valamit fel kellett áldoznia sikerei érdekében. Emellett a házas férfival elindult kapcsolata is erkölcsi kérdésekbe ütközik.
A tények tudatában mindenkinek személyes nézetei és elvei tükrében kell vizsgálnia őt, és átemelni a konklúziót a saját életébe.
Forrás: The Genius of Marie Curie – The woman who lit up the world (documentary)