„Miért vonatkoznak más szabályok a lányokra, mint a fiúkra?”
Amelia Mary Earhart már egészen kislányként megfogalmazta a fenti kérdést. 1897-ben, Kansasben született, a nagymamája házában. Otis mama különös figyelmet fordított az illemszabályokra és számtalanszor kapta olyasmin Ameliát, mely nem volt hölgyhöz méltó. Folyton átugrott a kerítésen, meg akart tanulni kosárlabdázni, fiús szánkót szeretett volna, hogy ő is fejjel előre csúszhasson, ahogy a fiúk szokták. Kalandvágyát semmi sem csökkenthette, pedig folyton rajtakapták és megszidták. Ettől azonban nem viselkedett másképp, sőt azon kezdett el gondolkodni, miért kell a lányoknak mindig jól viselkedni, és miért jut minden szórakozás a fiúknak?
Szülei nem tiltották a fiús viselkedést, sőt anyja nadrágban járatta őt és a nővérét. Ennek leginkább praktikai okai voltak, hisz minden szoknya elszakadt a kalandozások következtében, így játszós ruhát varratott számukra. Apja pedig focilabdát és puskát vásárolt Ameliának.
Ezekről az időkről mindig pozitívan nyilatkozott, ám idillikus élete sajnos hamar megváltozott, amikor az apja inni kezdett és nem kapott munkát. Anyagi nehézségeik miatt vándorolni kezdtek az országban, és ennek hatására alakult ki benne az egész életét végigkísérő életszemlélet, mely szerint az ember csak magára számíthat, hisz még a legmegbízhatóbb ember, a saját apánk is megváltozhat.
A megtalált álmot nem szabad elengedni
A 20. század első felében Amelia kezd magára találni. Jól szemlélteti milyen generációból származik, hisz inspirációból nincs hiány. 6 éves, amikor 1903-ban a Wright-fivérek végre legyőzik a gravitációt. 16 éves, amikor 1913-ban a nők jogaiért tüntetnek Washingtonban. 23 éves, amikor a nők 1920-ban elnyerik a választójogot. Az ő generációja szavazhat elsőként Amerikában.
A 20-as éveiben különféle munkakörökben próbálta ki magát, telefonközpontostól kezdve teherautósofőrön át, még írnokként és fényképészként is elhelyezkedett. Igazi álmát azonban akkor találta meg, amikor az I. világháború idején nővérként szolgált Torontóban. A kanadai repülőtér nem volt messze az állomásától, ahová szabadidejében kijárt figyelemmel követni az elrepülő pilótákat. Teljesen lenyűgözte a látvány és a vele járó érzés. Egy nap közvetlenül a fejük felett repült el egy gép, amikor a barátnőjével nézelődtek. A lány sikítva rohant el, ő pedig csak állt megbűvölten, és ott, abban a pillanatban végérvényesen beleszeretett a repülésbe.
Évekkel később a kaliforniai Long Beach-en végre lehetősége nyílik, hogy 10 percig önállóan vezessen egy repülőgépet, mely élmény örökre megváltoztatja az életét.
Célozd meg a csillagokat!
Amelia esetében a fenti, mára közhellyé vált bíztató szókapcsolat, szó szerint értelmezendő.
Néhány repülésóra után 1920-ban vásárolt egy repülőgépet és 16. nőként az Államokban megszerezte a pilótaengedélyt. Ezentúl szinte bármilyen munkát elvállalt, hogy fizetni tudja a repüléseit és az üzemanyagot.
Úgy vélte – sőt tapasztalta -, hogy a nőket félénkségre és bátortalanságra nevelik, hogy féljenek mindentől és kerüljék a veszélyt. El is határozta hogy rácáfol erre és szembenéz a legfélelmetesebb vágyaival is. Azzal kezdett kísérletezni, hogy a lehető legmagasabbra emelkedjen azokkal a régi, megviselt gépekkel és ennek következtében először egy magassági rekordot állított fel. 4200m magasra repült első nőként a világon.
Egy átlagos nap alkalmával, amikor csupán nézőként volt jelen egy bemutatón, világhírnevet szerzett magának. Egy női pilóta a légi bemutatója közben balesetet szenvedett. Szerencsére túlélte, ám teljesen összezúzta a gépet. Amelia füle hallatára fennhangon kijelentették: íme a tökéletes példa arra, hogy a nők képtelenek repülőgépet vezetni. Hirtelen felindulásból beszaladt az egyik hangárba és szó szerint beugrott egy gépbe. Bámulatos mutatványokkal és hibátlan landolással kápráztatta el a közönséget. A sajtó interjúban pedig a „Miért tette?” kérdésre egyszerűen azt felelte: „Azért, hogy bebizonyítsam a nők éppoly jó pilóták, mint a férfiak.”
Nem sokkal később, amikor női pilótát kerestek a Keleti Parton, ő volt az első, aki szóba került. Hírneve ettől kezdve folyamatosan ívelt felfelé.
A rekordkirálynő
1928 tavaszán Amelia szociális munkásként segített a bevándorló családoknak. Charles Lindbergh a Spirit of St. Louissal épp egy éve repült el New York-tól Párizsig. George Putnam író, aki kiadta Lindbergh életrajzát, egy verseny keretein belül kívánta megtalálni a női megfelelőjét. A jelölt vonzó, egyetemet végzett és jó pilóta kellett, hogy legyen. Mai szemmel már joggal kérjük ki magunknak a küllemünk általi megítéltetést, ám akkoriban ez még döntő szerepet játszott a sajtómegjelenések miatt. És zárójelben jegyezném meg, hogy ma is fontosnak tartjuk, ám már nem jelentjük ki ilyen formában.
A választás Ameliára esett, aki kellően középosztálybelinek tűnt, és a háttere is megfelelő volt. Épp olyan modern nő benyomását keltette, amilyet be szerettek volna mutatni. A repülés időpontját Lindbergh egy éves évfordulójára tűzték ki, ám csak a felkészülés alatt derült fény az igazságra, mely szerint nem Amelia fogja vezetni a gépet, hanem irányító szerepben lesz jelen. Az ő szavaival élve „egy zsák krumpliként.”
Ez azonban semmit sem változtatott a 20 órával és 40 perccel későbbi fogadtatásán, amikor leszálltak Új – Fundlandon, közel 200 mérfölddel elvétve a célállomást. Ameliát úgy ünnepelte a közönség, mintha legalább a Holdra szállt volna le. Ennek ellenére nagyon bántotta, hogy valóban ő volt az első nő, aki átrepülte az Atlanti-óceánt, ám mégsem ő vezette a gépet. Ennek köszönhetően megállíthatatlanná vált a sebesség- és magasságrekordok felállításában, és annak bebizonyításában, hogy több egy zsák krumplinál.
Ő lesz az első nő, aki egyedül szeli át az Egyesült Államokat, és az első személy, aki egyedül repül át Hawaiiról a kontinensre. Érdemes visszagondolni, hogy akkoriban a nők még autót sem igazán vezettek, tehát ez valóban hatalmas teljesítménynek számított.
Egy modern feleség
Amelia repülőútjai során George Putnam azon dolgozott, hogy folyamatosan a rivaldafényben tartsa a pilótanőt, így a munkakapcsolatukból szorosabb is szövődött közöttük. 1931-ben, – többszörös visszautasítás után – Amelia végre elfogadta George házassági kérését. Hősnőnk korábbi megnyilvánulásaiból következtethetően a házasságot egy hatalmas korlátozásként képzelte el, egyfajta ketrecként, melyben a nők az életüket kizárólag a háztartás vezetésével és gyermekeik nevelésével töltik. Akkoriban a túlnyomó többség valóban így is élt. Az ő számára azonban nem feleltek meg a hagyományos társas normák, így esküvője napján sem öltött fehér ruhát, és a szertartás előtt egy levelet is átadott jövendőbelijének.
„Drága GPP,
Tudnod kell mennyire vonakodom a házasságkötéstől. Szeretném ha tudnád, hogy közös életünk során nem várom el, hogy alávesd magad egy középkori előírásnak, és magam sem vetem alá semmi ilyesminek. Szeretném, ha tennél egy keserű ígéretet: ha egy évig nem találjuk meg a boldogságot egymás mellett, elengedsz.”
George elfogadta Amelia kérését, majd szerelmet és tiszteletet fogadtak egymásnak, kötelességek nélkül. Ez is mutatja, hogy Amelia semmiféle konvenciókhoz nem volt hajlandó alkalmazkodni, még a magánéletében sem, amelyek a nőket bármilyen formában korlátozzák.
A nők is képesek bármire
1932. május 20-án Amelia a piros Lockheed Vegájával régi vágyát váltotta valóra: bebizonyítja, hogy egyedül is képes átszelni az Atlanti-óceánt. Hivatalosan is ő lett az első nő a világon, aki egyedül vitte ezt véghez.
Hírneve talán ekkor érte el a csúcspontját életében, melyet ki is használt. Meg szerette volna mutatni mi mindenre képesek a nők, ha nem fogják vissza őket: történeteket írt a Cosmopolitan magazinnak, létrehozta saját bőröndmárkáját, sőt saját divatmárkát is alapított olyan ruhadarabokkal, melyekben a nők kényelmesen és szabadon mozoghatnak.
Emellett 1935-ben már egyszerre él a repülés iránti szenvedélyének és támogatja a nőket személyesen is a Purdue Egyetemen. Itt nem csak inspirálhatta, de támogathatta is a tanuló lányokat abban, hogy merjenek karriert építeni az iskola után. A diákok önbizalmának növelése már önmagában forradalminak számított. Egyes férfiak hangot is adtak akkoriban nemtetszésüknek, hisz attól tartottak, hogy a nők nem szeretnének majd ezentúl házasodni és gyermekeket nevelni.
Az utolsó út
Amelia szüntelenül folytatta repülő útjait, majd 1936-ban a Purdue segítségével összegyűjtött 80.000$-t, melyből megépítették álmai repülőgépét: a legendás Lockheed Electrát.
1937-ben végül olyan útra szánta el magát, amelyhez foghatót korábban még nem kíséreltek meg: az egyenlítő közelében készült megkerülni a földet. Nem ez volt az első földkörüli repülőút, hisz az északi földtekét már sikeresen körberepülték 1924-ben, ám e kivételes vállalkozást Amelia szándékosan kívánta ennyire hatalmas és kockázatos módon véghezvinni.
A végzetes kimenetelű útért legnagyobb százalékban az a tény volt felelős, hogy a szél kedvezőtlen járása következtében az ellenkező irányba kellett elindulnia navigátorával, Fred Noonan-nel. Az utazás nehezebb szakaszai, tehát az apró szigetek közötti navigáció – melyet ne felejtsük el, akkor még GPS és egyéb technológiai segítség nélkül kellett megtenniük, – így az utazás végére maradt.
Ameliát feltehetőleg mérföldek választották el kitűzött célja teljesítésétől.
1937. július 2-ának reggelén, a partiőrséghez tartozó Itasca fedélzetén az érkezésüket várják. A kifejezetten erre az alkalomra épített leszállópálya a csendes-óceáni, aprócska Howland – szigeten a föld körüli út végállomását jelenti. A kedvezőtlen időjárás és a rádiókapcsolat elvesztése azonban arra enged köveztetni, hogy letérhettek az útvonalról. A beérkező rádiójeleit sikerül fogadni, ám a kapcsolat sajnos egyirányú maradt. Amelia Earhart utolsó rögzített mondatai a következők:
“A 157 337-es vonalon vagyunk. Továbbra sem halljuk magukat. Megismételjük az üzenetet 6210 kilocikluson…Várjanak,”
És a világ azóta is vár. Számos kereső expedíció indult Amelia, Fred és a Lockheed Electra hollétének felkutatására, sikertelenségeikből pedig számtalan elmélet látott napvilágot arról, hogy mi történhetett velük.
Az eddig fellelt tárgyak nem állják meg helyüket tárgyi bizonyítékokként, ám úgy vélem a keresés mindaddig folytatódni fog, amíg pont nem kerül egy olyan történet végére, amely a világ egyik leginspirálóbb női pilótája, Amelia Earhart tragikusan rövid, ám annál tartalmasabb életét meséli el.
Felhasznált Tartalom:
Dokumentumfilm:
Expedition Amelia (National Geographic Documentary)
Képek forrásai:
Bbc.co.uk
Californiamuseum.org
Cbc.ca
Icp.org
Instagram.com/lifeatpurdue
Minniemuse.com
Nationalgeographic.com
Nytimes.com
Seemysticct.com
Simpleflying.com
Stories.purdue.edu
Themarginalian.org
„Miért vonatkoznak más szabályok a lányokra, mint a fiúkra?”
Amelia Mary Earhart már egészen kislányként megfogalmazta a fenti kérdést. 1897-ben, Kansasben született, a nagymamája házában. Otis mama különös figyelmet fordított az illemszabályokra és számtalanszor kapta olyasmin Ameliát, mely nem volt hölgyhöz méltó. Folyton átugrott a kerítésen, meg akart tanulni kosárlabdázni, fiús szánkót szeretett volna, hogy ő is fejjel előre csúszhasson, ahogy a fiúk szokták. Kalandvágyát semmi sem csökkenthette, pedig folyton rajtakapták és megszidták. Ettől azonban nem viselkedett másképp, sőt azon kezdett el gondolkodni, miért kell a lányoknak mindig jól viselkedni, és miért jut minden szórakozás a fiúknak?
Szülei nem tiltották a fiús viselkedést, sőt anyja nadrágban járatta őt és a nővérét. Ennek leginkább praktikai okai voltak, hisz minden szoknya elszakadt a kalandozások következtében, így játszós ruhát varratott számukra. Apja pedig focilabdát és puskát vásárolt Ameliának.
Ezekről az időkről mindig pozitívan nyilatkozott, ám idillikus élete sajnos hamar megváltozott, amikor az apja inni kezdett és nem kapott munkát. Anyagi nehézségeik miatt vándorolni kezdtek az országban, és ennek hatására alakult ki benne az egész életét végigkísérő életszemlélet, mely szerint az ember csak magára számíthat, hisz még a legmegbízhatóbb ember, a saját apánk is megváltozhat.
A megtalált álmot nem szabad elengedni
A 20. század első felében Amelia kezd magára találni. Jól szemlélteti milyen generációból származik, hisz inspirációból nincs hiány. 6 éves, amikor 1903-ban a Wright-fivérek végre legyőzik a gravitációt. 16 éves, amikor 1913-ban a nők jogaiért tüntetnek Washingtonban. 23 éves, amikor a nők 1920-ban elnyerik a választójogot. Az ő generációja szavazhat elsőként Amerikában.
A 20-as éveiben különféle munkakörökben próbálta ki magát, telefonközpontostól kezdve teherautósofőrön át, még írnokként és fényképészként is elhelyezkedett. Igazi álmát azonban akkor találta meg, amikor az I. világháború idején nővérként szolgált Torontóban. A kanadai repülőtér nem volt messze az állomásától, ahová szabadidejében kijárt figyelemmel követni az elrepülő pilótákat. Teljesen lenyűgözte a látvány és a vele járó érzés. Egy nap közvetlenül a fejük felett repült el egy gép, amikor a barátnőjével nézelődtek. A lány sikítva rohant el, ő pedig csak állt megbűvölten, és ott, abban a pillanatban végérvényesen beleszeretett a repülésbe.
Évekkel később a kaliforniai Long Beach-en végre lehetősége nyílik, hogy 10 percig önállóan vezessen egy repülőgépet, mely élmény örökre megváltoztatja az életét.
Célozd meg a csillagokat!
Amelia esetében a fenti, mára közhellyé vált bíztató szókapcsolat, szó szerint értelmezendő.
Néhány repülésóra után 1920-ban vásárolt egy repülőgépet és 16. nőként az Államokban megszerezte a pilótaengedélyt. Ezentúl szinte bármilyen munkát elvállalt, hogy fizetni tudja a repüléseit és az üzemanyagot.
Úgy vélte – sőt tapasztalta -, hogy a nőket félénkségre és bátortalanságra nevelik, hogy féljenek mindentől és kerüljék a veszélyt. El is határozta hogy rácáfol erre és szembenéz a legfélelmetesebb vágyaival is. Azzal kezdett kísérletezni, hogy a lehető legmagasabbra emelkedjen azokkal a régi, megviselt gépekkel és ennek következtében először egy magassági rekordot állított fel. 4200m magasra repült első nőként a világon.
Egy átlagos nap alkalmával, amikor csupán nézőként volt jelen egy bemutatón, világhírnevet szerzett magának. Egy női pilóta a légi bemutatója közben balesetet szenvedett. Szerencsére túlélte, ám teljesen összezúzta a gépet. Amelia füle hallatára fennhangon kijelentették: íme a tökéletes példa arra, hogy a nők képtelenek repülőgépet vezetni. Hirtelen felindulásból beszaladt az egyik hangárba és szó szerint beugrott egy gépbe. Bámulatos mutatványokkal és hibátlan landolással kápráztatta el a közönséget. A sajtó interjúban pedig a „Miért tette?” kérdésre egyszerűen azt felelte: „Azért, hogy bebizonyítsam a nők éppoly jó pilóták, mint a férfiak.”
Nem sokkal később, amikor női pilótát kerestek a Keleti Parton, ő volt az első, aki szóba került. Hírneve ettől kezdve folyamatosan ívelt felfelé.
A rekordkirálynő
1928 tavaszán Amelia szociális munkásként segített a bevándorló családoknak. Charles Lindbergh a Spirit of St. Louissal épp egy éve repült el New York-tól Párizsig. George Putnam író, aki kiadta Lindbergh életrajzát, egy verseny keretein belül kívánta megtalálni a női megfelelőjét. A jelölt vonzó, egyetemet végzett és jó pilóta kellett, hogy legyen. Mai szemmel már joggal kérjük ki magunknak a küllemünk általi megítéltetést, ám akkoriban ez még döntő szerepet játszott a sajtómegjelenések miatt. És zárójelben jegyezném meg, hogy ma is fontosnak tartjuk, ám már nem jelentjük ki ilyen formában.
A választás Ameliára esett, aki kellően középosztálybelinek tűnt, és a háttere is megfelelő volt. Épp olyan modern nő benyomását keltette, amilyet be szerettek volna mutatni. A repülés időpontját Lindbergh egy éves évfordulójára tűzték ki, ám csak a felkészülés alatt derült fény az igazságra, mely szerint nem Amelia fogja vezetni a gépet, hanem irányító szerepben lesz jelen. Az ő szavaival élve „egy zsák krumpliként.”
Ez azonban semmit sem változtatott a 20 órával és 40 perccel későbbi fogadtatásán, amikor leszálltak Új – Fundlandon, közel 200 mérfölddel elvétve a célállomást. Ameliát úgy ünnepelte a közönség, mintha legalább a Holdra szállt volna le. Ennek ellenére nagyon bántotta, hogy valóban ő volt az első nő, aki átrepülte az Atlanti-óceánt, ám mégsem ő vezette a gépet. Ennek köszönhetően megállíthatatlanná vált a sebesség- és magasságrekordok felállításában, és annak bebizonyításában, hogy több egy zsák krumplinál.
Ő lesz az első nő, aki egyedül szeli át az Egyesült Államokat, és az első személy, aki egyedül repül át Hawaiiról a kontinensre. Érdemes visszagondolni, hogy akkoriban a nők még autót sem igazán vezettek, tehát ez valóban hatalmas teljesítménynek számított.
Egy modern feleség
Amelia repülőútjai során George Putnam azon dolgozott, hogy folyamatosan a rivaldafényben tartsa a pilótanőt, így a munkakapcsolatukból szorosabb is szövődött közöttük. 1931-ben, – többszörös visszautasítás után – Amelia végre elfogadta George házassági kérését. Hősnőnk korábbi megnyilvánulásaiból következtethetően a házasságot egy hatalmas korlátozásként képzelte el, egyfajta ketrecként, melyben a nők az életüket kizárólag a háztartás vezetésével és gyermekeik nevelésével töltik. Akkoriban a túlnyomó többség valóban így is élt. Az ő számára azonban nem feleltek meg a hagyományos társas normák, így esküvője napján sem öltött fehér ruhát, és a szertartás előtt egy levelet is átadott jövendőbelijének.
„Drága GPP,
Tudnod kell mennyire vonakodom a házasságkötéstől. Szeretném ha tudnád, hogy közös életünk során nem várom el, hogy alávesd magad egy középkori előírásnak, és magam sem vetem alá semmi ilyesminek. Szeretném, ha tennél egy keserű ígéretet: ha egy évig nem találjuk meg a boldogságot egymás mellett, elengedsz.”
George elfogadta Amelia kérését, majd szerelmet és tiszteletet fogadtak egymásnak, kötelességek nélkül. Ez is mutatja, hogy Amelia semmiféle konvenciókhoz nem volt hajlandó alkalmazkodni, még a magánéletében sem, amelyek a nőket bármilyen formában korlátozzák.
A nők is képesek bármire
1932. május 20-án Amelia a piros Lockheed Vegájával régi vágyát váltotta valóra: bebizonyítja, hogy egyedül is képes átszelni az Atlanti-óceánt. Hivatalosan is ő lett az első nő a világon, aki egyedül vitte ezt véghez.
Hírneve talán ekkor érte el a csúcspontját életében, melyet ki is használt. Meg szerette volna mutatni mi mindenre képesek a nők, ha nem fogják vissza őket: történeteket írt a Cosmopolitan magazinnak, létrehozta saját bőröndmárkáját, sőt saját divatmárkát is alapított olyan ruhadarabokkal, melyekben a nők kényelmesen és szabadon mozoghatnak.
Emellett 1935-ben már egyszerre él a repülés iránti szenvedélyének és támogatja a nőket személyesen is a Purdue Egyetemen. Itt nem csak inspirálhatta, de támogathatta is a tanuló lányokat abban, hogy merjenek karriert építeni az iskola után. A diákok önbizalmának növelése már önmagában forradalminak számított. Egyes férfiak hangot is adtak akkoriban nemtetszésüknek, hisz attól tartottak, hogy a nők nem szeretnének majd ezentúl házasodni és gyermekeket nevelni.
Az utolsó út
Amelia szüntelenül folytatta repülő útjait, majd 1936-ban a Purdue segítségével összegyűjtött 80.000$-t, melyből megépítették álmai repülőgépét: a legendás Lockheed Electrát.
1937-ben végül olyan útra szánta el magát, amelyhez foghatót korábban még nem kíséreltek meg: az egyenlítő közelében készült megkerülni a földet. Nem ez volt az első földkörüli repülőút, hisz az északi földtekét már sikeresen körberepülték 1924-ben, ám e kivételes vállalkozást Amelia szándékosan kívánta ennyire hatalmas és kockázatos módon véghezvinni.
A végzetes kimenetelű útért legnagyobb százalékban az a tény volt felelős, hogy a szél kedvezőtlen járása következtében az ellenkező irányba kellett elindulnia navigátorával, Fred Noonan-nel. Az utazás nehezebb szakaszai, tehát az apró szigetek közötti navigáció – melyet ne felejtsük el, akkor még GPS és egyéb technológiai segítség nélkül kellett megtenniük, – így az utazás végére maradt.
Ameliát feltehetőleg mérföldek választották el kitűzött célja teljesítésétől.
1937. július 2-ának reggelén, a partiőrséghez tartozó Itasca fedélzetén az érkezésüket várják. A kifejezetten erre az alkalomra épített leszállópálya a csendes-óceáni, aprócska Howland – szigeten a föld körüli út végállomását jelenti. A kedvezőtlen időjárás és a rádiókapcsolat elvesztése azonban arra enged köveztetni, hogy letérhettek az útvonalról. A beérkező rádiójeleit sikerül fogadni, ám a kapcsolat sajnos egyirányú maradt. Amelia Earhart utolsó rögzített mondatai a következők:
“A 157 337-es vonalon vagyunk. Továbbra sem halljuk magukat. Megismételjük az üzenetet 6210 kilocikluson…Várjanak,”
És a világ azóta is vár. Számos kereső expedíció indult Amelia, Fred és a Lockheed Electra hollétének felkutatására, sikertelenségeikből pedig számtalan elmélet látott napvilágot arról, hogy mi történhetett velük.
Az eddig fellelt tárgyak nem állják meg helyüket tárgyi bizonyítékokként, ám úgy vélem a keresés mindaddig folytatódni fog, amíg pont nem kerül egy olyan történet végére, amely a világ egyik leginspirálóbb női pilótája, Amelia Earhart tragikusan rövid, ám annál tartalmasabb életét meséli el.
Felhasznált Tartalom:
Dokumentumfilm:
Expedition Amelia (National Geographic Documentary)
Képek forrásai:
Bbc.co.uk
Californiamuseum.org
Cbc.ca
Icp.org
Instagram.com/lifeatpurdue
Minniemuse.com
Nationalgeographic.com
Nytimes.com
Seemysticct.com
Simpleflying.com
Stories.purdue.edu
Themarginalian.org