Az egyik legnagyobb csoda, melyet természetesként kezelünk
Az előző bejegyzésben feltettük azt a kérdést, hogy mindenki egyformán érzékeli-e a világot. A válasz megadásához további kérdéseket kell vizsgálnunk, jelen esetben azt, hogy hasonlóan látjuk-e a világot?
A látás a legfontosabb érzékünknek számít, ha valaha csak részlegesen is sikerült elvesztenünk, akkor tapasztalhattuk miért. Ám el is tudjuk képzelni, milyen lehet, ha nélkülözni kényszerülünk. Egy olyan napon, amikor lehangoltan ébredünk, vagy bármi is legyen, mely hatására napközben rezignálttá váltunk, érdemes kipróbálni, hogy bekötött szemmel próbáljuk intézni az otthoni teendőinket. Segíthet hálát érezni az iránt, mekkora csodában részesülünk az egyébként alapvetőnek számító adottságunk által, hogy tökéletes a látásunk.
A látás anatómiája
A szemet elképzelhetjük úgy, mint egyfajta videokamerát, amivel az agy a világot rögzíti. A kamerához hasonlóan a szem is összegyűjti egy lencsén keresztül a fénysugarakat, és a szemgolyó hátsó részén lévő retinára vetíti azokat. A lencse azonban variál kicsit a dolgokon: ami fent van azt lentre vetíti, ami a bal oldalon van, azt jobbra.
Amíg a digitális kamera csak egy elektromos képet hoz létre, a szem által létrehozott képnek még további feldolgozáson kell keresztülmennie az agyban.
A szem egyedülálló képessége – ami megkülönbözteti a többi érzékszervtől – hogy képes információt kivonni a fényből, ami valójában elektromágneses energia.
A színlátáshoz szükséges finomabb különbségtétel a kb. hétmillió csap feladata, melyek jó fényviszonyok között képesek a legjobban működni. Minden csapsejt valamilyen konkrét hullámhosszúságú fény érzékelésére specializálódott: vagy a kék, vagy a zöld, vagy a vörös fényt fogják fel. Világosban az ő segítségükkel különböztetjük meg az érett, piros paradicsomot az éretlen zöldtől.
Különös módon a retinán található egy kis terület, amely nem tartalmaz fotoreceptorokat, névszerit a vakfolt. A szemben a látóideg kilépésének helye, az ide érkező fényt nem fogja fel semmi. Azért nem érzékelünk hiátust a látásunkban a mindkét szemünkben megtalálható vakfolt ellenére, mert azokat a helyeket, melyeket az egyik szem nem lát, azokat a másik szemből érkező információ segítségével az agy a háttérbe illően egészíti ki.
A vizuális inger érzékletté válása
A szín és a fényerő egy fényhullám hullámhosszának és intenzitásának pszichológiai megfelelői. A hullámhossz és az intenzitás a fényhullámok fizikai jellemzői, míg a szín és a fényerő olyan pszichológiai jellemzők, amelyek csak az agyban léteznek.
A színek, formák, határvonalak és mozgások ekkor születnek meg a bejövő ingerületekből az agy csodálatos laboratóriumában. A látókéreg lenyűgöző képességeit dicséri az is, hogy a két szem kétdimenziós ingerületmintázatából össze tudja illeszteni a világ háromdimenziós, mélységgel is rendelkező képét.
A további feldolgozás során pedig az agykéreg a látási érzeteket emlékekkel, motivációkkal, érzésekkel és a testhelyzetre vonatkozó információkkal kombinálja, hogy a látható világ olyan reprezentációját hozza létre, ami beleillik az adott pillanatra jellemző érdeklődésünk és aggodalmaink alkotta keretekbe.
Ezek az asszociációk magyarázzák meg erős vonzást az ínycsiklandó ételek polca iránt, ha éhesen megyünk vásárolni.
A korábban feltett kérdéshez visszatérve: vajon mi is úgy „látjuk” a világot, ahogyan a többiek? Amíg csak az érzékelésről van szó, a válasz egyértelmű igen, hiszen szinte minden ember ugyanazzal az érzékelőapparátussal rendelkezik. Okkal tételezhetjük fel tehát, hogy a legtöbb ember nagyjából ugyanolyan módon érzékeli a színeket, a hangokat, a textúrákat, a szagokat és az ízeket – viszont nem feltétlenül ugyanúgy észlelik ezeket.
Hogyan hozza létre a látórendszer a világosság érzetét?
A világosságot a fény intenzitása vagy amplitúdója határozza meg, tehát hogy mennyi fény éri el a retinát.
Napsütéses időben a nagyobb számú intenzívebb fényhullám erősebb idegi aktivitást kelt a retinában, míg homályosabb körülmények között, például holdfényben viszonylag alacsony lesz a retina idegi aktivitása.
Végső soron tehát az agy a világosságot a szemből származó idegi aktivitás mértéke alapján „állapítja meg”.
Hogyan hozza létre a látórendszer a színeket?
Talán többeket is meglepett, hogy a körülöttünk létező tárgyaknak, vagy élőlényeknek nincs saját színük. Éles fényben a fizikai objektumok ragyogó színekben pompázónak tűnhetnek, bár, mint tudjuk semminek sincs saját színe, még az adott tárgyakról visszaverődő fénynek sem.
A színek tehát csak az adott szemlélő fejében léteznek, a szenzoros tapasztalásunk pszichológiai sajátsága.
A megértés könnyítése érdekében vizsgáljuk meg a fény természetét is.
A szem egy különleges energiaforma, a látható fény érzékelésére specializálódott. A fizika mai állása szerint ez a fény tiszta enegria – alapvetően ugyanolyan, mint a rádióhullámok, az infravörös vagy az ibolyántúli fény, a röntgensugarak vagy a kozmikus sugárzás. Ezek mindegyike az elektromágneses energia valamilyen formája. A különbséget közöttük a hullámhosszuk (az a távolság, amekkora távolságként a hullám ismétlődik haladás közben) eltérése adja.
A látható fény a hatalmas elektromágneses spektrum csupán egy kicsi részét birtokolja, valahol középtájon. Erre az elektromágneses spektrumra mi csak egy aprócska „ablakon” keresztül láthatunk rá, amit látható spektrumnak vagy látható fénynek hívunk. Mivel a spektrum többi részének érzékeléséhez nincsenek meg a megfelelő biológiai receptoraink, felfogásukhoz eszközöket használunk, például a régiót és a tévét, melyek számunkra is érzékelhetővé alakítják át az energiát.
A látható spektrum szűk résén belül a különböző hullámhosszúságú fényhullámok teszik lehetővé nekünk a színek érzékelését. A hosszabb hullámhosszú fény „adja” a paradicsom pirosát, a közepes a lime zöldjét, a tiszta ég kékje pedig a rövid hullámhosszú fénysugaraknak köszönhető. A szem tehát kivonja a fény hullámhosszára vonatkozó információt, amiből az agy „megteremti” az adott színt.
A szín, a forma, a pozíció és a mélység vizuális érzete az agykéreg különböző részeiről származó szenzoros információk összeszövésének eredménye. A színek az agy konkrét, mintegy ötmillió árnyalat megkülönböztetésére képes területének termékei. Ehhez a mezőhöz közeli más kéregi területek végzik a határvonalak, a formák és a mozgások feldolgozását.
A színlátás két különböző módja
Bár maguk a színek az agykéregben jönnek létre, a feldolgozási folyamat már a retinában elkezdődik. A csapsejtek három típusa a látható fény más-más részére specializálta magát: egyikük a vörös, másikuk a zöld, harmadik csoportjuk pedig a kék fény érzékelését végzi. A színlátást ezzel a hármas felosztással magyarázó elméletről tartották korábban hogy magyarázza a színlátás mikéntjét. Az ellenszínelmélet jobban képes megmagyarázni a retinán keletkező negatív utókép ellentétes vagy kiegészítő színeken alapuló jelenségét. Ezen elmélet szerint a látórendszer a színeket a bipoláris sejtek utáni szakasztól egymást kiegészítő színek alkotta párokként kezeli: vörös-zöld vagy sárga-kék. Ezért egy konkrét szín, például a piros észlelése, gátolja vagy akadályozza a kiegészítő párja, azaz a zöld érzékelését. A két elméletet összevonva láthatjuk, hogy a színlátásnak eltérő a működése a retinán és a látóidegpályákon.
Színvakság és színtévesztés
A színeket nem mindenki látja ugyanúgy, egyesek ugyanis a színek közötti különbségtételre képtelenül születnek. A színtévesztés incidenciája az USA-ban a férfiak mintegy 8%-át érinti ez a probléma, nőknél nagyon ritka.
A teljes színvakság egy igen extrém állapot, amit a színek közötti különbségtétel totális hiánya jellemez. Gyakoribb eset az, amikor csak gyengült az illető színlátó képessége, tehát például rossz fényviszonyok között nem látja a különbségeket, azaz színtévesztő. Egyesek csak a halvány, pasztellszíneket nem tudják megkülönböztetni, például rózsaszínt a bézstől. A leggyakoribb azonban a zöld és a piros szín tévesztése, ez ezer emberből egy-kettőt érint. A legritkább eset a teljes színvakság, amikor valaki egyáltalán nem lát színeket, csak a világosság foka alapján tud különbséget tenni a körülötte lévő dolgok között.
Az egyik legnagyobb csoda, melyet természetesként kezelünk
Az előző bejegyzésben feltettük azt a kérdést, hogy mindenki egyformán érzékeli-e a világot. A válasz megadásához további kérdéseket kell vizsgálnunk, jelen esetben azt, hogy hasonlóan látjuk-e a világot?
A látás a legfontosabb érzékünknek számít, ha valaha csak részlegesen is sikerült elvesztenünk, akkor tapasztalhattuk miért. Ám el is tudjuk képzelni, milyen lehet, ha nélkülözni kényszerülünk. Egy olyan napon, amikor lehangoltan ébredünk, vagy bármi is legyen, mely hatására napközben rezignálttá váltunk, érdemes kipróbálni, hogy bekötött szemmel próbáljuk intézni az otthoni teendőinket. Segíthet hálát érezni az iránt, mekkora csodában részesülünk az egyébként alapvetőnek számító adottságunk által, hogy tökéletes a látásunk.
A látás anatómiája
A szemet elképzelhetjük úgy, mint egyfajta videokamerát, amivel az agy a világot rögzíti. A kamerához hasonlóan a szem is összegyűjti egy lencsén keresztül a fénysugarakat, és a szemgolyó hátsó részén lévő retinára vetíti azokat. A lencse azonban variál kicsit a dolgokon: ami fent van azt lentre vetíti, ami a bal oldalon van, azt jobbra.
Amíg a digitális kamera csak egy elektromos képet hoz létre, a szem által létrehozott képnek még további feldolgozáson kell keresztülmennie az agyban.
A szem egyedülálló képessége – ami megkülönbözteti a többi érzékszervtől – hogy képes információt kivonni a fényből, ami valójában elektromágneses energia.
A színlátáshoz szükséges finomabb különbségtétel a kb. hétmillió csap feladata, melyek jó fényviszonyok között képesek a legjobban működni. Minden csapsejt valamilyen konkrét hullámhosszúságú fény érzékelésére specializálódott: vagy a kék, vagy a zöld, vagy a vörös fényt fogják fel. Világosban az ő segítségükkel különböztetjük meg az érett, piros paradicsomot az éretlen zöldtől.
Különös módon a retinán található egy kis terület, amely nem tartalmaz fotoreceptorokat, névszerit a vakfolt. A szemben a látóideg kilépésének helye, az ide érkező fényt nem fogja fel semmi. Azért nem érzékelünk hiátust a látásunkban a mindkét szemünkben megtalálható vakfolt ellenére, mert azokat a helyeket, melyeket az egyik szem nem lát, azokat a másik szemből érkező információ segítségével az agy a háttérbe illően egészíti ki.
A vizuális inger érzékletté válása
A szín és a fényerő egy fényhullám hullámhosszának és intenzitásának pszichológiai megfelelői. A hullámhossz és az intenzitás a fényhullámok fizikai jellemzői, míg a szín és a fényerő olyan pszichológiai jellemzők, amelyek csak az agyban léteznek.
A színek, formák, határvonalak és mozgások ekkor születnek meg a bejövő ingerületekből az agy csodálatos laboratóriumában. A látókéreg lenyűgöző képességeit dicséri az is, hogy a két szem kétdimenziós ingerületmintázatából össze tudja illeszteni a világ háromdimenziós, mélységgel is rendelkező képét.
A további feldolgozás során pedig az agykéreg a látási érzeteket emlékekkel, motivációkkal, érzésekkel és a testhelyzetre vonatkozó információkkal kombinálja, hogy a látható világ olyan reprezentációját hozza létre, ami beleillik az adott pillanatra jellemző érdeklődésünk és aggodalmaink alkotta keretekbe.
Ezek az asszociációk magyarázzák meg erős vonzást az ínycsiklandó ételek polca iránt, ha éhesen megyünk vásárolni.
A korábban feltett kérdéshez visszatérve: vajon mi is úgy „látjuk” a világot, ahogyan a többiek? Amíg csak az érzékelésről van szó, a válasz egyértelmű igen, hiszen szinte minden ember ugyanazzal az érzékelőapparátussal rendelkezik. Okkal tételezhetjük fel tehát, hogy a legtöbb ember nagyjából ugyanolyan módon érzékeli a színeket, a hangokat, a textúrákat, a szagokat és az ízeket – viszont nem feltétlenül ugyanúgy észlelik ezeket.
Hogyan hozza létre a látórendszer a világosság érzetét?
A világosságot a fény intenzitása vagy amplitúdója határozza meg, tehát hogy mennyi fény éri el a retinát.
Napsütéses időben a nagyobb számú intenzívebb fényhullám erősebb idegi aktivitást kelt a retinában, míg homályosabb körülmények között, például holdfényben viszonylag alacsony lesz a retina idegi aktivitása.
Végső soron tehát az agy a világosságot a szemből származó idegi aktivitás mértéke alapján „állapítja meg”.
Hogyan hozza létre a látórendszer a színeket?
Talán többeket is meglepett, hogy a körülöttünk létező tárgyaknak, vagy élőlényeknek nincs saját színük. Éles fényben a fizikai objektumok ragyogó színekben pompázónak tűnhetnek, bár, mint tudjuk semminek sincs saját színe, még az adott tárgyakról visszaverődő fénynek sem.
A színek tehát csak az adott szemlélő fejében léteznek, a szenzoros tapasztalásunk pszichológiai sajátsága.
A megértés könnyítése érdekében vizsgáljuk meg a fény természetét is.
A szem egy különleges energiaforma, a látható fény érzékelésére specializálódott. A fizika mai állása szerint ez a fény tiszta enegria – alapvetően ugyanolyan, mint a rádióhullámok, az infravörös vagy az ibolyántúli fény, a röntgensugarak vagy a kozmikus sugárzás. Ezek mindegyike az elektromágneses energia valamilyen formája. A különbséget közöttük a hullámhosszuk (az a távolság, amekkora távolságként a hullám ismétlődik haladás közben) eltérése adja.
A látható fény a hatalmas elektromágneses spektrum csupán egy kicsi részét birtokolja, valahol középtájon. Erre az elektromágneses spektrumra mi csak egy aprócska „ablakon” keresztül láthatunk rá, amit látható spektrumnak vagy látható fénynek hívunk. Mivel a spektrum többi részének érzékeléséhez nincsenek meg a megfelelő biológiai receptoraink, felfogásukhoz eszközöket használunk, például a régiót és a tévét, melyek számunkra is érzékelhetővé alakítják át az energiát.
A látható spektrum szűk résén belül a különböző hullámhosszúságú fényhullámok teszik lehetővé nekünk a színek érzékelését. A hosszabb hullámhosszú fény „adja” a paradicsom pirosát, a közepes a lime zöldjét, a tiszta ég kékje pedig a rövid hullámhosszú fénysugaraknak köszönhető. A szem tehát kivonja a fény hullámhosszára vonatkozó információt, amiből az agy „megteremti” az adott színt.
A szín, a forma, a pozíció és a mélység vizuális érzete az agykéreg különböző részeiről származó szenzoros információk összeszövésének eredménye. A színek az agy konkrét, mintegy ötmillió árnyalat megkülönböztetésére képes területének termékei. Ehhez a mezőhöz közeli más kéregi területek végzik a határvonalak, a formák és a mozgások feldolgozását.
A színlátás két különböző módja
Bár maguk a színek az agykéregben jönnek létre, a feldolgozási folyamat már a retinában elkezdődik. A csapsejtek három típusa a látható fény más-más részére specializálta magát: egyikük a vörös, másikuk a zöld, harmadik csoportjuk pedig a kék fény érzékelését végzi. A színlátást ezzel a hármas felosztással magyarázó elméletről tartották korábban hogy magyarázza a színlátás mikéntjét. Az ellenszínelmélet jobban képes megmagyarázni a retinán keletkező negatív utókép ellentétes vagy kiegészítő színeken alapuló jelenségét. Ezen elmélet szerint a látórendszer a színeket a bipoláris sejtek utáni szakasztól egymást kiegészítő színek alkotta párokként kezeli: vörös-zöld vagy sárga-kék. Ezért egy konkrét szín, például a piros észlelése, gátolja vagy akadályozza a kiegészítő párja, azaz a zöld érzékelését. A két elméletet összevonva láthatjuk, hogy a színlátásnak eltérő a működése a retinán és a látóidegpályákon.
Színvakság és színtévesztés
A színeket nem mindenki látja ugyanúgy, egyesek ugyanis a színek közötti különbségtételre képtelenül születnek. A színtévesztés incidenciája az USA-ban a férfiak mintegy 8%-át érinti ez a probléma, nőknél nagyon ritka.
A teljes színvakság egy igen extrém állapot, amit a színek közötti különbségtétel totális hiánya jellemez. Gyakoribb eset az, amikor csak gyengült az illető színlátó képessége, tehát például rossz fényviszonyok között nem látja a különbségeket, azaz színtévesztő. Egyesek csak a halvány, pasztellszíneket nem tudják megkülönböztetni, például rózsaszínt a bézstől. A leggyakoribb azonban a zöld és a piros szín tévesztése, ez ezer emberből egy-kettőt érint. A legritkább eset a teljes színvakság, amikor valaki egyáltalán nem lát színeket, csak a világosság foka alapján tud különbséget tenni a körülötte lévő dolgok között.
Felhasznált tartalom
Könyv:
Philip Zimbardo – Pszichológia Mindenkinek 1. kötet
Jogdíjmentes képek:
Az adott képre kattintva eljutsz a forráshoz